top of page

Szakmai színvonal és elkötelezettség

Az Airmax-nél 1996 óta nap mint nap azon dolgozunk, hogy az általunk meghatározott szakmai színvonalat és magas sztenderdeket folyamatos tanulással és fejlesztésekkel elérjük és szinten tartsuk. Nagyon szeretjük, ha elégedett ügyfeleink dicséretét halljuk vagy olvassuk, hiszen számunkra ez a visszaigazolása a befektetett sok-sok munkának, melyet a szolgáltatásaink fejlesztésébe és partnereink kiszolgálásába invesztálunk. Cégünk dinamikus növekedése miatt igazi kihívásnak éljük meg, hogy olyan szakembereket találjunk, neveljünk, akik az Airmax már kezdetektől megfogalmazott filozófiáját képviselik és továbbviszik. Az ügyfélkiszolgálás és ügyfeleink elégedettsége mindenekelőtt! Ha néha hibázunk is, azért vállaljuk a felelősséget, mert ebben is lehetőséget látunk a további fejlődésre. Ár-érték arányban szeretnénk a legjobbak lenni, törekszünk arra, hogy versenyképes díjon első osztályú szolgáltatásban részesítsük megbízóinkat. Hiszünk abban, hogy tevékenységünkkel és folyamatos fejlesztéseinkkel nagymértékben hozzá tudunk járulni partnereink üzleti sikereihez, és hosszú távon, összhangban tudunk együtt dolgozni, hiszen a szlogenünk is ezt mondja: „Összhangban egymással”. Kellemes információgyűjtést kívánok, és remélem, hogy hamarosan partnereink között üdvözölhetem!

Turu Gábor
vezérigazgató

Turu Gábor.jpg
Szakmai színvonal és elkötelezettség

Összhangban egymással

Az AIRMAX Cargo Budapest Zrt. magyar tulajdonban lévő logisztikai szolgáltató, amely számos iparág számára nyújt az ellátólánccal kapcsolatos innovatív megoldásokat. Elsődleges célunk, hogy ügyfeleink szállítmányozási és logisztikai igényeit maximálisan kielégítsük. Az összhangot ügyfeleinkkel csak úgy érhetjük el, ha munkatársaink is összhangban vannak egymással. Odafigyelünk egymásra, kölcsönösen segítjük egymást. Kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy kollégáink kibontakoztathassák egyéni képességeiket. Hiszünk abban, hogy tudás és tapasztalat által érhetjük el közös céljainkat – egy összetartó, elkötelezett csapatként.

Minőség és fejlődés

Az Airmax a magyarországi szállítmányozási piac egyik meghatározó szereplője. Egyetlen magyar tulajdonú cégként szerepel a IATA TOP 10 speditőr listán. Piacvezető szerepet tölt be a különleges bánásmódot, speciális szakértelmet és precizitást igénylő áruk szállítmányozásában.

IATA 01.png

IATA TOP 10-ben
Magyarországon

AIRMAX RÉGI KÉP 04.jpg

Budapest / 1996
az alapítás éve

Az Airmax története

Az Airmax története három taggal indult 1996-ban. A vállalkozást Turu Gábor alapította, mellette két kiváló szakember vett részt a cég irányításában és a fuvarszervezésekben. A normál áruk kezelése mellett számos speciális bánásmódot igénylő áru szállítmányozása is a napi feladatok közé tartozott: libamáj Japánba, fontos gyógyszerküldemény Bangladesbe, élőállat-szállítás az USA-ba vagy egy sürgős autóalkatrész importálása Mexikóból. Ebben az időszakban a vállalkozás egy kis irodában működött, és bár a tervek ambiciózusok voltak, senki sem gondolta volna, hogy az Airmax egyszer óriásira nő majd. Az évek során azonban az Airmax szakértelme és hűséges ügyfélkörének növekedése lehetővé tette a cég számára, hogy tovább bővüljön. Az alapító elkötelezettsége és szakmai hozzáértése a cég katalizátora volt, a munkatársak fokozatosan érkeztek. Ma már az Airmax több mint 140 fős csapatot alkot, amely elkötelezett a magas színvonalú szolgáltatások nyújtásában. A kezdeti kis iroda helyett most modern székhelyen működik a vállalkozás. Az Airmax olyan csapat, amely büszkén néz vissza a múltra, miközben folyamatosan készül a jövő kihívásaira. Az alapító által beépített elhivatottság és szakmaiság azóta is meghatározza a cég mindennapi működését és sikerét.

Az Airmax története
AAA 04.png
IATA 02.png
IATA CEIV 02.png
AEO 02.png
GDP 07.png
KKV 02.png

Szakmai háttér

A munkavállalók lojalitása és szakértelme a vállalat hatékonyságában meghatározó szerepet tölt be, ezért kiemelt hangsúlyt kap a kollégák ismereteinek folyamatos fejlesztése. Legfontosabb alapértékeink: tapasztalat, pontosság, gyorsaság, rugalmasság, megbízhatóság, nemzetközi kapcsolatok, biztonság és folyamatos fejlesztés.

A jövő célkitűzése

Az Airmax jövőbeli célkitűzései között kiemelt szerepet kap a digitalizáció terén való további fejlődés. A cég elkötelezett abban, hogy kihasználja a legújabb technológiai fejlesztéseket a szállítmányozási folyamatok hatékonyságának növelése érdekében. Továbbá a cég elkötelezett a kollégák munkakörülményeinek javítása mellett is. Hiszünk abban, hogy a dolgozók elégedettsége és jóléte kulcsfontosságú a vállalat sikere szempontjából.

Iroda

A cég székhelye Vecsésen az Airport City Logisztikai Parkban található. Kiválóan felszerelt, modern irodával és saját, 4855 m² raktárbázissal rendelkezünk.

GDP 04.png
Szakmai háttér, kapacitás, jövő
Vezetőségünk

Vezetőségünk

Munkatársaink mondták / tanusítványok

Munkatársaink mondták

„Köszönhetően a minőség iránt elkötelezett Airmax-es kollégáknak, a vállalatot körülveszi, átjárja egy inspiráló légkör, aminek jó részese lenni nap mint nap.” Mészáros Dániel – Customer Success Manager

Minősítések, tanúsítványok és nemzetközi szervezetek

Cégünk különösen nagy figyelmet fordít a minőségre, mind szolgáltatások, mind a folyamtok minőségbiztosítása tekintetében. Az Airmax Cargo számos nemzetközi és hazai szervezet tagja vagy egyedüli magyarországi képviselője. A különböző minősítések és tanúsítványok megszerzésével garatáljuk ügyfeleinknek a magas színvonalú szolgáltatást, tevékenységeink szabályozottságát. Ha többet szeretne megtudni a különböző minősítésekről, kérjük kattintson az ikonra, vagy lépjen tovább az ismertető oldalra!

KARRIER 08.jpg
Csatlakozzon csapatunkhoz!

Csatlakozz az Airmax Cargo csapatához!

Vállalatunk gyakornokoknak, pályakezdőknek, többéves tapasztalattal rendelkező szakembereknek és megváltozott munkaképességű kollégáknak egyaránt kínál kihívást jelentő munkalehetőségeket.

Kövesse híreinket!

Kövesse híreinket!

  • Facebook
  • LinkedIn

Központi elérhetőségünk

+36 29 801 801

mail@airmaxcargo.com

Nyitva tartás

Hétfő - péntek 08.00-17.00-ig

bottom of page